Halálos közlekedési balesetet okozott a sofőr, a rendőrök eljárást indítottak ellene

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 60 éves helyi lakossal szemben folytatott.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 60 éves helyi lakossal szemben folytatott.
Életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével gyanúsítják őket.
A rendőrök elfogták a termesztéssel gyanúsítható testvérpárt.
A nyomozók vádemelést javasolnak a 30 éves helyi férfival szemben, aki a rablás mellett lopással is gyanúsítható.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt, ismeretlen társát keresik.
A helyi rendőrök beazonosították és két napon belül elfogták azt a két fiatal fiút, akik a gyanú szerint kiraboltak egy dohányboltot Debrecenben.
Szüleik után kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható testvérpárt fogtak el a bátonyterenyei rendőrök Mátraverebélyben.
Huszonkettő illegális migránst szállított a jármű rakterében.
A férfit az üzlet kameráinak felvételei buktatták le.
Battonya külterületén a rendőrjárőrök elfogtak egy török férfit, aki a gyanú szerint öt szír és hét iraki állampolgárt akart illegálisan átvinni Magyarországon.