Bűnügyek

Rongálás miatt kell felelnie

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy fiatal filctollal írt a Debreceni Nagytemplom falára. A rendőrök befejezték az eljárást vele szemben.

A dílerek előbb-utóbb lebuknak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kazincbarcikai rendőrök egy izsófalvai kábítószer-terjesztőt vettek őrizetbe.

Édesanyját zsarolta

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

Rendőrkézen a vértesacsai tolvaj

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy üzlet ajtaját felfeszítette, az üvegét betörte, majd a hátizsákjába pakolt különféle termékekkel távozott. A rendőrök négylábú társuk segítségével elfogták.

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

Három nap, három lopás

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.

Egy bejelentés, több eljárás

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűncselekmény miatt tetten ért győri férfi és társa ellen indult büntetőeljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.

Felderítve

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri nyomozók sorozatbetöréssel gyanúsítják az őrizetbe vett 26 éves nőt.

Túl szép volt az ingatlanmese

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A bűnszövetség tagjai mégis több száz embert tudtak átverni azzal, hogy jóval a piaci ár alatt tudnak megszerezni árverésre bocsátott lakásokat és házakat.