Bűnügyek

Megszúrta vitapartnerét

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes szóváltást követően egy késsel megszúrta ismerősét egy szegedi férfi. A bántalmazás következtében a sértett ujján vágott seb keletkezett, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Megkéseltek egy férfit Pécsett

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

A szalonnasütésnek induló szórakozásból verekedés, majd késelés lett.

Drog lapult az autóban

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök mintavételre előállították a két fiatalt.

Nem gondoskodott kutyájáról

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítást javasolnak a férfi ellen.

Lezárt ügy: rágyújtotta a melléképületet az idős nőre

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki Medgyesegyházán felgyújtotta egy idős házaspár tanyájának melléképületét. Az épületben bent volt a mozgáskorlátozott néni, aki csak férje segítségével tudott kijutni a lángoló házból.

Autókat törtek fel, loptak el - fotókkal, videóval

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök elfogták azt a két győrszemerei lakost, akik egy hónap alatt 11 gépjárművet törtek fel és rongáltak meg Győrben és környékén.