Bűnügyek

Rendőrkézen a sapkát rablók

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a két fiatalt, akik a városban a nyílt utcán megfenyegettek egy fiút, majd elvették a sapkáját.

Rendőrkézen egy kannabisz-termesztő

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 34 éves férfi Hollandiából rendelte, majd otthonában nevelte és gondozta a kannabisz magokat. A debreceni nyomozók 29 tövet és több száz magot foglaltak le.

Kölcsönkérte, eladta – elfogták

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 31 éves sziráki férfit, aki értékesítette ismerőse gépkocsiját.

Társkeresésből zsarolás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök elfogtak egy nőt, aki egy tárkereső oldalon megismert férfit zsarolt. Mint kiderült, nem ez volt az első eset, de ezúttal nem úszta meg az őrizetet.

Tetten érték

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csak a betörőket akarta elfogni. Ezzel védekezett a 30 éves elkövető, az igazság azonban még a helyszínen kiderült. Őrizetbe vették a rendőrök.

Elszállt indulatok

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közlekedési konfliktusból alakult ki garázdaság. A sértett mobiltelefonjával rögzítette az esetet, a zuglói rendőrök most zárták le a nyomozást.

Lezárt akta: embercsempészés miatt kell felelnie

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ukrán férfi több esetben szállított illegális migránsokat autójában. A Vas megyei rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be az ügy vizsgálatát.

Nem sokáig fürödhetett a sikerben

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyulán, a Várfürdőben üzemelő vendéglátóhelyekről lopott pénzt egy férfi. A rendőrök egy nap alatt elfogták.

Addig jártak… , míg lebuktak, második rész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Most a paksi rendőrök fogták el azt a két faddi férfit, akik az elmúlt hónapokban számos tanya- és nyaralótulajdonosnak okoztak bosszúságot azzal, hogy betörtek ingatlanjukba. Ezen kívül Szekszárdon több autóról is loptak el különböző alkatrészeket.