Eltette a táskát, a rendőrök elkapták
A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 56 éves hódmezővásárhelyi lakost, aki elvitt egy oldaltáskát Mindszenten. Lopás miatt kell felelnie.
A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 56 éves hódmezővásárhelyi lakost, aki elvitt egy oldaltáskát Mindszenten. Lopás miatt kell felelnie.
Egy makói férfi tömött pénztárcát talált az egyik helybéli áruház parkolójában és úgy döntött megtartja. Lopás miatt indult ellene eljárás.
A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 46 éves férfival szemben, aki egy tanyából vitt el értékeket Csongrádon. Lopás miatt kell felelnie.
A Szentesi Rendőrkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében csaptak le egy öcsödi férfira, valamint társára, mert a gyanú szerint jogosulatlanul akartak hitelt felvenni egy helyi pénzintézetben.
A rendőrök alig 24 órán belül azonosították és elfogták azt a baksi férfit, aki egy ismerőse házából vitt el arany ékszereket. Lopás miatt indult ellene eljárás.
A szegedi rendőrök néhány órán belül elfogtak egy helybeli férfit, aki feltört egy parkoló autót a városban. Lopás miatt kell felelnie.
A szegedi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal az 58 éves férfival szemben, aki olyan járműszerelvénnyel közlekedett Szatymazon, amelyen nem volt hatósági jelzés.
A szegedi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki csaknem 30 épületet firkált össze a Tisza-parti városban. Rongálás miatt kell felelnie.
A kisteleki rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a két lajosmizsei férfival szemben, akik több ingatlanba törtek be Kistelek, Balástya, Csengele, Kömpöc, illetve Tiszaalpár térségében.
A járőrök néhány percen belül elfogták azt a külföldi férfit, aki elvitt egy gépkocsit Mórahalmon.