Lefoglalták a lopott biciklit, elkötött egy másikat
Egy nap leforgása alatt két kerékpárt is elemelt egy 34 éves helyi lakos Csongrádon.
Egy nap leforgása alatt két kerékpárt is elemelt egy 34 éves helyi lakos Csongrádon.
Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából több munkatársunk is jutalomban részesült.
Mintegy 20 millió forint értékű mobil darut foglaltak le a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói Röszke autópálya határátkelőhelyen.
Körözött quadot szűrtek ki a Röszke autópálya határátkelőhelyen.
Kiskunhalason és Kecskeméten rendezték meg a XIII. Országos Közlekedésrendészeti Szakmai Versenyt. A háromnapos megmérettetésen az ország legkiemelkedőbb közlekedésrendészeti szakemberei vettek részt.
Körözött autót szűrtek ki a Röszke Autópálya Határátkelőhelyen.
Fennakadt az ellenőrzésen.
Egy szegedi férfi részegen tört be egy helyi virágüzletbe, majd a pénztárgépet és a banki terminált is magával vitte. A pénztárgépet egy bokorba rejtette.
Önjelölt munkatárs sétált be egy szegedi bisztróba, alkoholt pakolt a táskájába, pénztárcát csent, majd a takarítónőnek lazán azt mondta, hogy ő is ott dolgozik. A rendőrök viszont gyorsan kiderítették, ki is a „csapat új tagja”.
Egy 70 éves asszony eltűnéséről értesültek a Makói Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én, és habozás nélkül mindenki azonnal cselekedett.