Drónnal és civil autókkal csaptak le a szabályszegőkre Kaposváron

Összehangolt akció a város vonzáskörzetében, 35 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
Összehangolt akció a város vonzáskörzetében, 35 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
Kísérletben mutatták meg a budapesti rendőrök, hogy az őszi-téli időszakban mennyit jelent a közlekedésben a Látni és Látszani elv.
A rendőrök továbbra is fokozott figyelmet fordítanak a szabálysértők forgalomból való kiszűrésére.
A monori kamionos a fényjelző berendezés tartószerkezetét kidöntötte, majd megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrök a bűncselekmény napján azonosították az elkövetőt.
A külföldiek jogellenesen jutottak be az országba.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai először kivezették, majd intézkedtek a járművezetővel szemben.
Autópályára akart felhajtani, a rendőrök megakadályozták a továbbhaladását.
Mezőberényben egy személygépkocsi elütött egy kerékpárost. Az autó vezetője azt mondta, hogy szemébe sütött a nap, és ezért nem látta a biciklist. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Sűrű ködben kötelékben, láthatósági szájmaszkkal, biztonságban. Közlekedésbiztonsági eszközöket adtak át a rendőrök egy miskolci óvodának.
A balesetet okozó sofőrrel szemben a győri rendőrök alkoholtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.