Sebességtúllépők Dunaújvárosban

Menet közben, civil autóból mértek a rendőrök
Menet közben, civil autóból mértek a rendőrök
Figyelmetlenség vezetett odáig, hogy egy zebrán áthaladó gyalogost sodortak el Tiszaújvárosban.
Ludányhalászi belterületén rögzítették a sebességtúllépést a Nógrád megyei rendőrök.
Pálinkát ivott otthonában egy férfi, majd elektromos kerékpárjával közlekedett Békéscsabán, eközben behajtott egy kereszteződésbe a tilos jelzés ellenére, ahol balesetet szenvedett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Mezőkovácsháza közelében egy autós nem adott elsőbbséget egy másik személygépkocsinak és összeütközött vele. A balesetben az utóbbi jármű vezetője könnyebben, míg utasa súlyosan megsérült. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Szabálytalankodók Veszprém megyében 3.
A nyírbátori rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök elvették a tiszapüspöki férfi vezetői engedélyét, ennek ellenére még egy óra sem telt el és újra gépkocsiba ült.
Debrecen és Vámospércs között ütközött össze két személygépkocsi.
A rendőrök az elmúlt héten 11 sofőrrel szemben intézkedtek ittas járművezetés gyanúja miatt, közülük egy járművezető balesetet is okozott.