Zsaru magazin

Nevet keresnek a kabalának

Zsaru Magazin

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán jelent meg a felhívás: nevet keresnek egy kabalafigurának. Úgy sejtettük, talán nagyobb szabású sporteseményre készülnek, de nem.

A betörő húsz másodperce

Zsaru Magazin

Először csak azt hallotta meg az asszony, hogy csöngettek. Aztán a motoszkálást a bejárati ajtónál. Mire odaért, rájött, be akarnak törni hozzá. Ráfogott a zárban lévő kulcsra, így akadályozta meg, hogy a betörők bejussanak. Mindez februárban történt Jászberényben. A rendőrök szerint szerencséje volt. Ha nem lett volna otthon, a tettesek húsz másodperc alatt bejutottak volna, és elvisznek minden értéket.

Hetvenévest mentettek a Drávából

Zsaru Magazin

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába május 15-én érkezett bejelentés arról, hogy a barcsi kikötőnél egy ember a Drávába esett. A helyszínre a helyi kapitányság két, szolgálatot teljesítő járőre érkezett, akik megkezdték a bajba jutott férfi mentését.

Szakmai nap az iskolaőrök munkájáról

Zsaru Magazin

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szervezésében május 22-én a Rendőrségi Igazgatási Központban rendezték meg az iskolaőrök irányításáért felelős helyi koordinátorok első szakmai napját.

Relikviákat és érméket gyűjt

Zsaru Magazin

Ormós László törzszászlós különleges pénzérmegyűjteménnyel rendelkezik, egy-egy darab még a Krisztus előtti időkből származik. Az érmék mellett számos rendőri relikviára is szert tett, ami egyfajta kapocs a kollégáihoz.

Ütött a csaló órája

Zsaru Magazin

A legnagyobb közösségi oldal piacterén 2 millió forintos karórát hirdetett meg egy bicskei gyűjtő, de értékarányos csere is érdekelte. Az ügylet után vette észre, hogy hamisítványért adta oda amerikai ritkaságát, amelyet bicskei nyomozók szereztek vissza.

Putnoki életmentő

Zsaru Magazin

Május 3-án délutántól estig araszolva haladt a forgalom a 26-os főút putnoki szakaszán, miután a Serényi László térnél rádőlt az aszfaltra egy mobil állvány, és egy férfit maga alá gyűrt. Az erősen vérző, súlyosan sérült munkást egy szolgálaton kívüli rendőr látta el, és a forgalomra is volt gondja.

Egy közepesen romantikus csaló

Zsaru Magazin

Kaszinókban, játéktermekben verte el a kapcsolatra vágyó nőktől kicsalt pénzt egy 37 éves férfi. Állítólag udvarias volt és megnyerő. Lehet, hogy a becsapott nők szívét elnyerte, a kaszinókban viszont mindig veszített. Miként a komáromi rendőrökkel szemben is.

Osztrák becsületrend rendészeti vezetőknek

Zsaru Magazin

Magas szintű elismerésben részesített magyar rendészeti vezetőket dr. Alexander Van der Bellen, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke.

Előttem az utódom

Zsaru Magazin

A szülők legtöbbje vagy nagyon akarja, vagy nagyon nem akarja, hogy a gyereke azt a foglalkozást válassza, amit ő. Mielőtt Czető Gyula zászlós, a Szentendrei Rendőrkapitányság körzeti megbízottja elgondolkodhatott volna ezen, középiskolás fia arra jutott, hogy az 50 órás, kötelező közösségi szolgálatot ifjú polgárőrként fogja teljesíteni. Ekkor dőlt el, néhány éven belül ő is az apa nyomdokaiba akar lépni.