Két óra alatt elfogtak egy tiszabezdédi betörőt
Egy 26 éves férfi egy italboltba hatolt be, ahonnan közel 800 ezer forint értékben pénzt és sorsjegyeket vitt el.
Egy 26 éves férfi egy italboltba hatolt be, ahonnan közel 800 ezer forint értékben pénzt és sorsjegyeket vitt el.
Amikor a Hogyan ne közlekedjünk közúton? című kézikönyv életre kel: horrorkaravánt fotóztak Nyárlőrinc külterületén.
A zalaszentgróti rendőrök pillanatok alatt elfogták az elkövetőt, aki késsel a kezében követelte egy helyi üzlet bevételét.
Az elmúlt hét eseményei röviden.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai öt ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Kitüntetéssel ismerték el az alosztályvezető munkáját.
Dech Udom kapitányságán eljárás indult egy 43 éves férfi ellen, aki kedvenc angol focicsapatának veresége után nyilvános helyen drogozott, őrizetes fotója pedig bejárta a világhálót. A mögötte álló zsaruk ugyanis a győztes csapat szurkolói, és ezt meg is mutatták. A thai rendőrhumor már afféle hagyomány.
A Sárvári Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.
Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban. A sofőr rendszeresen volán mögé ül annak ellenére, hogy nem tehetné, ugyanis soha nem volt jogosítványa.
A Rendőrmúzeumban szervezett Múzeumi Műhely soron következő előadásán prof. dr. Sallai János ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar professor emeritusa ismertette a „vasfüggöny” néven ismert határőrizeti rendszer magyarországi szakaszának történetét.