Legfrissebb híreink

Illegális migránsokat tartóztattak fel Ruzsánál

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 11 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében, akik jogellenesen próbáltak meg bejutni az országba.

Budapesten csaltak, Miskolcon fogták el őket

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök három – budapesti rendőrök által keresett – férfit fogtak el és állítottak elő.

Lezárt akta: „Innen élve nem mentek el!”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök befejezték egy tavalyelőtti élet elleni bűncselekmény vizsgálatát. A gyanúsított egy budaörsi házban két férfi ismerősétől egy bárddal pénzt, italt, kávét és cigarettát követelt, majd nekik esett.

Nem jött be

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök elfogták azt a 26 éves mongol férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett, kocsijával balesetet okozott és másnak próbálta kiadni magát.

Véget vetettek a szabadságnak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kistarcsai rendőrök elfogták azt a 30 éves helyi férfit, aki ellen három elfogatóparancs volt érvényben.

Egyet fogtak, kettő lett belőle

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai egy véletlen folytán egyszerre két elkövető öt ügyét derítették fel. A nyomozást mindkét férfi ellen befejezték.

Lezárt ügy – vitte a kocsit

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 26 éves férfi engedély nélkül hajtott el Pásztón egy nyitott állapotban, járó motorral út szélén álló gépkocsival.