Legfrissebb híreink

Megszakított sorozat

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hónap alatt elfogták a Békés megyei rendőrök egy Orosházán történt betörés gyanúsítottjait. A nyomozás során kiderült, hogy a négy férfinek még van két társa és összesen négy megyében tíz bűncselekményt követhettek el. Az ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte.

Lelőtték a poént

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi zsaruk elfogták azt a 18 éves fiatalembert és 16 éves társát, akik a gyanú szerint „poénból” 10 parkoló jármű tükrét rongálták meg, ezen felül kettőt el is loptak.

Bódultan okozott balesetet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 25 éves férfival szemben, akinek szervezetéből kimutatták a tiltott szert.

Rázós futam – elfogták a budapesti rendőrök

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Villanyoszlopnak csapódott az a sofőr, aki az egyenruhások igazoltatása elől próbált elmenekülni Pestszentimrén. Se jogosítványa, se biztosítása nem volt.