Újabb illegális migránsok Bács-Kiskun megyében

A külföldieket visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A külföldieket visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A szigetszentmiklósi rendőrök a vakáció ideje alatt több táborba is meghívást kaptak.
Hamis szállítóleveleket és számlákat állított ki egy négyfős társaság Hódmezővásárhelyen és Makón. A valótlan dokumentumokkal éveken át, több mint 178 millió forintot csaltak ki egy makói cégtől.
A szekszárdi rendőrök másfél hónapon belül négy alkalommal érték tetten azt az 55 éves helyi férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezetett.
Egy helyi férfit vettek őrizetbe a rendőrök.
A rendőrök tizennyolc személyt fogtak el a 8-as számú főúton, Márkó külterületén.
A nagykátai nyomozók elfogták azt a 30 éves férfit, aki a gyanú szerint kést rántott egy ismerősére, mert nem köszönt neki vissza, majd bántalmazta, melyben rokonai is aktívan részt vettek.
A 24 éves győri fiatalember gondolt egyet, elvitte a család trezorját az abban tárolt készpénzzel, majd magához vette a gépkocsijukat, és távozott a lakásból.
A mosonmagyaróvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy halászi férfit, aki gépjárműjében rokona nevére kiállított mozgáskorlátozott igazolványt helyezett el és használta az arra kijelölt parkolóban.
Embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy román állampolgár ellen Csongrád-Csanád megyében. A férfi hat migránsnak nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.