Cél a közrend és közbiztonság fenntartása

A bátonyterenyei rendőrök a polgármesteri hivatal közterület-felügyelőivel láttak el közös szolgálatot.
A bátonyterenyei rendőrök a polgármesteri hivatal közterület-felügyelőivel láttak el közös szolgálatot.
A salgótarjáni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik több milliós kárt okoztak.
Ismét felöltötték az egyenruhát hős újpesti rendőreink.
A debreceni rendőrök befejezték az ügyek vizsgálatát.
Katymárnál határsértőket tartóztattak fel a rendőrök.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 36 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói kedden este őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki több kerékpárlopással gyanúsítható.
A szegedi rendőrök elfogtak egy férfit, aki ittasan ellopott egy gépjárművet, amivel egy közlekedési lámpát is megrongált.
Családi veszekedéshez küldték az örkényi rendőröket, tűzszerészeket kellett hívni a helyszínen talált lőszerek és robbanóanyag miatt.
A férfi egy éjszaka alatt 10 pincét tört fel, azonban a budapesti rendőrök elfogták. Az ügy iratait most adták át az ügyészségnek.