Tört-zúzott párja otthonában

A siklósi rendőrök eljárást indítottak egy diósviszlói nő ellen.
A siklósi rendőrök eljárást indítottak egy diósviszlói nő ellen.
A sárbogárdi rendőrök egy Rétszilas közelében történt közúti közlekedési baleset körülményeinek tisztázása érdekében kérik a lakosság segítségét.
Megszűnt telefonszámát akarta visszakapcsoltatni a mobilszolgáltató megfenyegetésével.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság területén határellenőrzést végző Készenléti Rendőrség járőrei egy Szlovákiából érkező személygépkocsit ellenőriztek, amelynek csomagtartójában több kilogramm kábítószernek tűnő zöld növényi származékra bukkantak.
A rendőrök számos esetben intézkedtek közlekedési szabályszegések miatt, de ittas járművezető ezúttal sem volt.
Több millió forintot csalt ki a sértettől a gyanú szerint két férfi Dorogon.
A gyanú szerint a 34 éves hajdúszoboszlói nő több tízmillió forinttal károsította meg saját munkahelyét. A nyomozóknak a pénz jelentős részét sikerült lefoglalniuk.
Lőszereket is lefoglaltak a közel fél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett.
A rendőrök 24 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában.
Az elmúlt 12 órában 42 határsértőt tartóztattak fel a járőrök.