Legfrissebb híreink

Látni és látszani Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országos program részeként a balesetmegelőzési tanácsok mellett a járművezetők díjmentesen tudják átvizsgáltatni autóikat, illetve látásuk élességét is.

Illegális migráns Tompán

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A külföldit a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Kifosztás Mezőberényben

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négyfős csoport állított meg Mezőberényben egy férfit, aki a kerékpárját tolta. Az idősebb férfit a társaság egyik tagja bántalmazta, míg a másik elvette tőle a táskáját, amelyben iratok, telefon és készpénz volt. A rendőrök elfogták őket, közülük hármat kifosztás gyanúja miatt őrizetbe vettek.

Az emlékezés vámszedői

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron megye rendőreit az ünnepek idején is az a szándék vezeti, hogy a csendes megemlékezés pillanatait ne zavarja meg bűncselekmény vagy baleset.

Rendőrkézen a vandál

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök 72 órán belül azonosították azt a 26 éves helybeli férfit, aki szeméttároló konténereket rongált meg a megyei jogú városban. Garázdaság miatt kell felelnie.

Forgalmirend-változás Keszthelyen

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindenszentek és halottak napja idején az alábbi ideiglenes forgalmirend-változásokra kell számítania a közlekedőknek a Balaton-parti városban.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.

 

A Kapuvári Hagyományőrzőknél jártunk

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.