A gyanú: nyolc lopás és két betörés

A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették a tetten ért helybélit.
A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vették a tetten ért helybélit.
A balatonalmádi rendőrök otthonában igazoltatták a 49 éves balatonfüredi férfit, és megtalálták nála a lopott áramfejlesztőt.
Benzinleszívás, katalizátorlopás, betörés – három férfit állítottak elő.
A hajdú-bihari nyomozók két férfit gyanúsítanak azzal, hogy közük lehetett a baleset bekövetkezéséhez.
Őrizetben a terjesztők.
Lezárták az eljárás vizsgálati szakaszát a nagyoroszi lakos ellen a rétsági nyomozók.
A tatabányai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 30 éves nőt és 35 éves férfit, akik a gerincvezetékből lopták a vizet.
A magát gambiai állampolgárnak valló férfi nem tudta igazolni, hogy jogszerűen tartózkodik Magyarországon.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. Az egyenruhások feltartóztatták.
A Paksi Autópálya Alosztály munkatársai állították elő a férfit.