Legfrissebb híreink

Gondatlanság okozta a balesetet

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tilos jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott a külföldi férfi Ágafalván.

Elfogták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szegedi szórakozóhelyen fogták el a rendőrök azt a 29 éves férfit, akinek körözését szerdán adták ki.

Illegális migránsokat tartóztattak fel Csongrád megyében

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tíz migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Buszban pihent meg a tolvaj

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunmajsai rendőrök tetten érték azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint alig több mint egy hónap alatt nyolc járműből tulajdonított el értékeket.

Megölte és kifosztotta a nagymamáját

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baltával többször fejen ütötte nagymamáját egy nő Sarkadkeresztúron. Az idős asszony belehalt sérüléseibe. Az unoka ezután levette róla az arany ékszereket, amelyeket el akart adni azért, hogy pénzhez jusson. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Telefonos csalók rendőrkézen

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai sajtótájékoztatón ismertették a nyomozás részleteit.