Legfrissebb híreink

Keressük a tettest!

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ismeretlen elkövető betondarabokat tett ki a sínekre a Bátonyterenye melletti nyílt vasútvonalon.

Pályaorientációs roadshow Nagykanizsán

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Interaktív programokkal mutatták be a rendőri hivatás sokszínűségét a rendészeti képzésben résztvevő diákoknak.

Baleset részesét és szemtanúit keressük

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20801/1289/2023. szabálysértési számon indított eljárást egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

Gokarttal és karral is dobogós

Zsaru Magazin

Dimitropulosz Ádám Péter főtörzsőrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság emődi autópálya-alosztály helyszínelő és balesetvizsgálója gyerekkori álmát valósította meg: zsaruként a sztrádán szolgál. Emellett amatőr gokartversenyzőként több mint hússzor állt dobogón, karos forgalomirányítóként pedig nemrég harmadik lett a megyei versenyen.

Közösség tagja elleni erőszak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást a Budai Vár területén februárban elkövetett bántalmazás ügyében.

Kiskorúak bizalmába férkőzött

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy férfi a hozzá harcművészeti edzésre járó kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatot. A budapesti rendőrök most fejezték be az ügy vizsgálatát.