Legfrissebb híreink

Emberölés kísérlet Nógrádban

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nő gyújtotta meg a szoba berendezési tárgyait Nógrád községben, és megpróbálta idős édesanyját is az épületben tartani.

Főkapitányi jutalom

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vásárosnaményi késes rablás gyors felderítéséért kapott elismerést három rendőr.

Késsel fenyegetett - videóval frissítve

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével fogtak el egy püspökladányi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint késsel fenyegette a rendőröket, majd bezárkózott a házába, ahonnan tárgyalók közreműködésével próbálták kihozni.

Baleset az M1-es autópályán

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lébény térségében a főváros felé vezető oldalon két jármű ütközött össze.

Embercsempész rendőrkézen

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyáli autóst Hegyeshalomban igazoltatták a határrendészek. A kistehergépkocsi rakterében 12 illegális migráns rejtőzött.

Kiemelt figyelem irányul a baleseti gócpontokra

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelmet fordít a balesetveszélyes útszakaszokra, ahol az egyenruhások az új, változtatható helyű közlekedés ellenőrzési pontokat is alkalmazzák majd.