Legfrissebb híreink

Visszaadták a rendőrök az ellopott biciklit

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy nő kerékpárját lopta el Méhkeréken. A 64 ezer forint értékű biciklit a sértett visszakapta.

Rendőr kísérte ki az égő házból a lakókat

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Műtéte után otthonában lábadozó rendőr segített bajba került szomszédain Vésztőn. Miután kikísérte őket az égő házból, a tűzhelyre kötött gázpalackért is visszament, hogy az ne robbanhasson fel.

Rendőrök és rendőrségi dolgozók igyekeztek segíteni

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Békéscsabán. Összesen közel félszáz hivatásos rendőr, közalkalmazott, illetve kormánytisztviselő nyújtotta karját és adott vért.

Köszönet a rendőr figyelmességéért

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyulai kirándulásukat követően egy biharnagybajomi házaspár írt levelet a Gyulai Rendőrkapitányság vezetőjének.

XX. Országos Polgárőr Nap

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés-Dánfokon megtartott rendezvényen az országos rendőrfőkapitány köszönetet mondott az önkénteseknek és a közrend fenntartását, a közbiztonság erősítését célzó együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Kisgépeket loptak, vádemelést javasol ellenük a rendőrség

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elektromos kisgépeket, kézi szerszámokat loptak fiatalok egy sarkadi iskolából, ahova kétszer is visszamentek, de másodszorra tetten érték őket a rendőrök. Vádemelést javasol a rendőrség ellenük.

Embercsempész elfogása Mezőhegyesen

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autóval akarta két határsértő honfitársát az országon keresztül csempészni egy albán férfi, de elfogták őket a battonyai határrendészek.

Lakatlan házból lopott használati tárgyakat

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki Eleken egy lakatlan családi házból radiátorokat, csaptelepeket, szőnyegeket, kályhacsövet, vegyes tüzelésű kazánt és egyéb használati tárgyakat lopott el.