A főkapitány fogadta a delegációt
A Miskolci Rendvédelmi Technikum által szervezett nemzetközi konferencia keretén belül látogatták meg külföldi, illetve hazai delegációk a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét.
A Miskolci Rendvédelmi Technikum által szervezett nemzetközi konferencia keretén belül látogatták meg külföldi, illetve hazai delegációk a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon az összevont iskolaőri állomány jelenlétében értékelték a szervezet működését.
A Taktaharkányi Rendőrőrs egyenruhásai helyi polgárőrökkel együtt láttak el közös járőrszolgálatot Tiszalúcon és Taktaharkányban.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy áladomány gyűjtővel szemben folytatott.
Az Emődi Rendőrőrs egyenruhása szolgálatból hazafelé tartott, amikor rátalált az eltűnt 68 éves, ónodi nőre.
Egy ongai hivatásos sofőr neves nemzetközi diplomát kapott arról, hogy balesetmentesen levezetett két millió kilométert. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gratulál Szabó Attilának a teljesítményéhez, egyben a rendőrség meg is „szondáztatta” a titkáról, hogy mindenki hazaérhessen.
A Borsodnádasdi Rendőrőrs nyomozói egy 29 éves helyi lakost hallgattak ki gyanúsítottként.
Az ózdi rendőrök a pénzbírság mellett három hónapra eltiltották a járművezetéstől a fiatal sofőrt.
A rendőrök rövid idő alatt elfogták azt a férfit, aki Szerencsen rátámadt áldozatára.
A rendőröknek azt jelezte egy sofőr, hogy baj van. A bükkábrányi járőrök a gyors helyzetértékelést követően intézkedtek, és a férfi tíz perc múlva már jobban volt, megmenekült.