Raklapszámra lopták a gyümölcsöt a munkahelyükről

A budafoki nyomozók kihallgatták a feltételezett elkövetőket, az eljárást befejezték, az iratokat megküldték az ügyészségre.
A budafoki nyomozók kihallgatták a feltételezett elkövetőket, az eljárást befejezték, az iratokat megküldték az ügyészségre.
A fővárosi rendőrök egy zuglói általános iskola tanévnyitóján hívták fel a fel a gyerekek, szüleik és tanáraik figyelmét a biztonságos közlekedésre. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egész szeptemberben fokozott rendőri jelenléttel segíti a közlekedést a forgalmas helyeken fekvő oktatási intézmények környékén.
Az óbudai rendőrök a lakosság jelzéseit is figyelembe veszik az ellenőrzési helyszínek kijelölésekor.
Bűnügyi felügyeletben várja a büntetőeljárás befejezését az a két férfi, akik a nyomozás adatai szerint tavaly év elején egy Pest megyei ingatlanban kábítószert állítottak elő és csomagoltak be, amikor a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság felderítőinek közreműködésével rajtuk ütöttek. A rendőrök vádemelést javasolnak a feltételezett kábítószer-kereskedők ellen.
A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki kétszer is robbantással fenyegetőzött egy pénzintézetben.
A budapesti rendőrök lefoglalták az elrabolt pénzt is.
Budapest rendőrfőkapitánya és több kolléga fogadta dr. Mező Boglárkát a Ferihegyi repülőtéren.
A férfi a gyanú szerint egy IX. kerületi dohányboltot rabolt ki.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt az alábbi forgalmirend-változások lépnek életbe 2021. augusztus 26. és szeptember 16. között a főváros területén. (Folyamatosan frissítve.)
Az iskolakezdés hónapjában fokozott rendőri jelenléttel segíti a közlekedést a forgalmas környéken fekvő fővárosi oktatási intézmények közelében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.