Diákok versenyeztek Sárbogárdon

A résztvevők elméleti és gyakorlati tudásukról is számot adtak a megmérettetésen.
A résztvevők elméleti és gyakorlati tudásukról is számot adtak a megmérettetésen.
A versenyzők felmenő rendszerű vetélkedőn, három kategóriában mérhették össze elméleti és gyakorlati tudásukat Székesfehérváron.
A rendőrök egy Dunaújvárosban történt közúti közlekedési baleset részesének, továbbá szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét.
A gárdonyi rendőrök befejezték a 38 éves férfi ellen indult ügy vizsgálatát.
A szerb sofőr 13 illegális migránst szállított járművében.
A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai másfél órán belül elfogták a balesetet okozó 60 éves férfit.
A rendőrök befejezték a 31 éves móri férfival szemben indult ügy vizsgálatát.
Élményekkel gazdagodva térhettek haza az Ercsiben megrendezett program résztvevői.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a 60 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint több ember sérelmére, hónapokon keresztül, visszatérően tulajdonított el értéktárgyakat egy fürdőből.
„Azt hiszem, megszurkáltam valakit…” – mondta a bejelentő a segélyhívást fogadónak, majd azzal folytatta, hogy fel kívánja adni magát.