Visszakapták
Az oroszlányi és a tatabányai rendőrök bűncselekmények elkövetőit fogták el a hétvégén. Mellettük a lopott értékek is előkerültek, amelyeket visszaadtak a tulajdonosaiknak.
Az oroszlányi és a tatabányai rendőrök bűncselekmények elkövetőit fogták el a hétvégén. Mellettük a lopott értékek is előkerültek, amelyeket visszaadtak a tulajdonosaiknak.
Két mocsai férfi járművekből akart lopni Táton. Akciójukra azonban az egyik tulajdonos felfigyelt, az esztergomi rendőrök elfogták őket.
Az ismeretlen járművezető egy gyalogosnak okozott súlyos sérülést.
Az esztergomi rendőrök két ügyben négy elkövetőt hallgattak ki gyanúsítottként.
Az ismeretlen férfi azonosításában a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Az oroszlányi rendőrök két napon belül három elkövetőt fogtak el. Mindhármukat lopással gyanúsítják.
Pár óra különbséggel két gépjárművezető hajtott rá szabálytalanul a sínekre az 1-es főúton, az Almásfüzitő–Szőny vasúti átjáróban. A tatabányai rendőrök eljárást indítottak ellenük.
Bankkártyát talált egy szlovák nő, és a használatakor bukott le. A komáromi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt.
Az oroszlányi rendőrök egy 75 éves nőt élesztettek újra, akit a mentők kórházba vittek.
Mondta ezt az a 26 éves férfi, aki egy nap alatt három lezáratlan kocsit próbált beindítani és elvinni.