Rablás miatt felelhet a két kállói fiatalkorú

A pásztói nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A pásztói nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A salgótarjáni nyomozók egy 41 éves és egy 33 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A gyanú szerint több tízezer forintot lopott el egy családi házból az a 16 éves fiú, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Vanyarc külterületén ellenőriztek a rendőrök egy személygépkocsival közlekedő 30 éves kállói lakost.
Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vehette át az emlékérmet.
A 17 éves fiút gyanúsítottként hallgatták ki a szécsényi nyomozók.
A Nógrád megyei rendőrök idén is egy kisfilmmel kedveskednek az ünnepek alkalmából.
A salgótarjáni nyomozók befejezték egy 34 éves férfi és 67 éves társa ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát.
A Készenléti Rendőrség és a Ludányhalászi Polgárőr Egyesület lovasai is szolgálatot láttak el a rendőrkapitányság illetékességi területén.
Más gépkocsira kiadott rendszámot szerelt fel a járműre egy 42 éves férfi.