Közösen a természeti kincsek védelméért
A természetvédelmi területek megóvása mellett, az engedély nélkül quadokkal és terepmotorokkal közlekedők kiszűrése a cél.
A természetvédelmi területek megóvása mellett, az engedély nélkül quadokkal és terepmotorokkal közlekedők kiszűrése a cél.
Pálinkát, motorfűrészt és több karórát lopott el a férfi, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki a szécsényi nyomozók.
A salgótarjáni nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi és egy budapesti lakost.
Bátonyterenye belterületén ellenőrizték a 47 éves férfit a rendőrök.
A balassagyarmati rendőrök megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták a sértettnek az eltulajdonított tárgyakat.
Egy emelő és egy sarokcsiszoló segítségével akart katalizátort lopni Salgótarjánban a két férfi.
A kampányban részt vevő gépjárművezetők térítésmentesen vizsgáltathatják át autójuk világítóberendezéseit, gumiabroncsait és ellenőriztethetik látásukat.
Egy 17 éves karancslapujtői fiú ellen folytat büntetőeljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egy bárnai férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni rendőrök.
A rendőrök lezárták a büntetőeljárás vizsgálati szakaszát a 35 éves mohorai férfi ellen.