Rendőri pártfogás

Eltévedt idős asszonyon segítettek a kistarcsai egyenruhások.
Eltévedt idős asszonyon segítettek a kistarcsai egyenruhások.
A gödöllői rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 25 éves bagi férfivel szemben, aki másfél éve késsel kirabolt egy trafikot – a gyanú szerint.
Rágógumikra utazó tolvaj ellen fejezték be a dunakeszi rendőrök a nyomozást. Két üzletből is pH- értéket helyreállító, kifizetetlen drazsékkal akart távozni, amikor megállították.
A Pest megyei rendőrök keresik azt a sofőrt, aki tíz külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A szentendrei rendőrök befejezték egy tavalyi közlekedési bűncselekmény nyomozását. A gyanúsított egy 11 éves fiút alkalmazott sofőrként.
A dabasi rendőrök befejezték annak a „bandának” az ügyét, akik idős áldozataik figyelmetlenségét kihasználva loptak mindent, ami a kezük ügyébe akadt, egyikőjük rabolt is.
A szigetszentmiklósi rendőrök várják az állampolgárok segítségét.
A gödöllői rendőrök ingyen fuvarozták az előállító helyiségbe azt a 69 éves férfit, aki futárként vett részt „unokázós” csalásban - a gyanú szerint. Az idős áldozatot 1 millió 5 ezer forintjáért átverték, még a fuvardíjat is ki kellett fizetnie.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 39 éves ukrán sofőr ellen, aki öt embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A viharos erejű szél okozta áramkimaradások több Pest megyei települést érintettek. A rendőrök odafigyelnek és járőröznek.