39 rendőr, 17 szolgálati autó, 10 előállított

A monori zsaruk összesen 10 helyszínen két kábítószer-terjesztőn és nyolc fogyasztón ütöttek rajta.
A monori zsaruk összesen 10 helyszínen két kábítószer-terjesztőn és nyolc fogyasztón ütöttek rajta.
Visszakísérik őket a biztonsági határzárhoz.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen az 53 éves német sofőr ellen, aki két embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Telefont lopott a nő -a gyanú szerint-.
A monori rendőrök elfogták azt a 33 éves férfit, aki a gyanú szerint az M0 autóúton okozott balesetet, majd megállás nélkül továbbhajtott.
Erre eszmélt az a 40 éves betörő, akit egy órán belül elfogtak. Egy budakeszi könyvesboltba tért be zárás után, kiürítette a kasszát, majd hazament.
A monori rendőrök visszaadták az ellopott autót, elfogták a tolvajt. Mindezt 24 óra leforgása alatt.
A Pest megyei rablási detektívek kábítószer-kereskedelem elleni küzdelme újabb felvonáshoz érkezett. Egyre-másra bővítik a felszámolásra ítéltetett bűnszervezet külhonból hazahozott tagjainak számát.
Befejezték a monori rendőrök a 2018-ban vecsési tárolókon és garázsokon végig söprő, hét helyszínen elkövetett tüzes ügyet, amelynek gyanúsítottja nem szolgált tettére magyarázattal.
A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság is támogatta a projektet.