A helyszínen
Elfogták a ceglédi járőrök azt az 52 éves férfit, aki a gyanú szerint egy pajszerrel olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. Azóta őrizetben van.
Elfogták a ceglédi járőrök azt az 52 éves férfit, aki a gyanú szerint egy pajszerrel olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. Azóta őrizetben van.
Tettes elfogva, ültetvény felszámolva: röviden így foglalható össze a Pest megyei felderítők egy hétfő délelőttje.
A gödöllői rendőrök elfogták azt az 53 éves budapesti férfit, aki a gyanú szerint a Gödöllői HÉV-en többször is önkielégítést végzett.
Hét driftelőt vontak felelősségre a szentendrei zsaruk.
Egy napon belül mindent lezongoráztak a nagykőrösi nyomozók: megtalálták a pénzzel tömött trezorokat, elfogták a tettest. Közel 3,4 millió forintot szereztek vissza.
Reménytelen kísérlet volt a párducmintás brifkóval hóna alatt mosdóba indulnia annak az 54 éves nőnek, aki a dabasi rendőrök gyanúja szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett tatárszentgyörgyi otthonában. A realizálás három felnőtt és egy kiskorú fogyasztó elfogását is hozta.
Befejezték az érdi rendőrök két férfi büntetőügyét, akik egy százhalombattai játszótéren támadtak áldozataikra, egy gáz- és riasztófegyver is előkerült.
A monori rendőrök elfogták azt a 36 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy pilisi családi házba, ahonnan közel 1 millió forint értékben lopott műszaki cikkeket és szerszámgépeket. Mint kiderült, nem ez volt az egyetlen balhéja.
A dunakeszi rendőrök befejezték annak a 47 éves asszonynak az ügyét, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta kis unokáját - csak „verős mama”-ként emlegették.
Az érdi rendőrök keresik.