Legfrissebb híreink

Amerikai-magyar bűnügyi diszkusszió

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Bűnügyi jogsegélyekkel kapcsolatos tapasztalatcserére került sor a KR NNI-ben az USA két ügyésze, valamint az FBI magyarországi összekötőtisztjének jóvoltából. A szakmai tanácskozáson az ország különböző pontjairól érkezett nyomozókon túl ügyészek, bírók és társhatóságok munkatársai is részt vettek.   

Üzemzavart okoztak az olajipari vállalat rendszerében

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A TEK-kel közösen fogta el a KR NNI azt a Pest vármegyei csapatot, akik kábeleket tulajdonítottak el. A közérdekű üzem megzavarásán túl egy másik esetben földkábelt is elvágtak, elvinni azonban már nem tudták, a rendőrök ugyanis lecsaptak rájuk.

Tetten ért drogdíler 

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Munkába jövet-menet árulta a kannabiszt és az amfetamint az a 43 éves férfi, akin a múlt héten ütött rajta a KR NNI. A nyomozók épp akkor csaptak le rá, amikor autójában egy vásárlójának átadta a kábítószert. Még a pénz a kezében volt, mikor kattant rajta a bilincs.

A szlovák pikónak lehúzták a rolót

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI a szlovák NAKA-val közösen a hétvégén felszámolta azt a nemzetközi bűnszervezetet, amely az elmúlt egy hónapban mintegy 30 kg kábítószert terített szét a Nyugat-Dunántúlon és a Csallóközben. A szlovák-magyar akcióban összesen 150 rendőr vett részt. A realizálás során a KR NNI a résztvevő szervekkel közösen összesen tizenhárom főt elfogott, és több mint 1500 adag kristályt, 8000 eurót, 1,5 millió forintot és 5 fegyvert lefoglalt. A kábítószerterjesztő bűnbanda két tagja – egy szlovák férfi és egy magyar nő – letartóztatásban van, a többiek szabadlábon védekeznek.   

Már 32 gyanúsítottja van a cipős ügynek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI-nél indult költségvetési csalási ügyben most a győri rendőrök fogtak el négy személyt: két orvost, egy cégvezetőt és egy alkalmazottat. Közülük egy főt a bíróság letartóztatott, a többiek szabadlábon védekeznek. Az országban több mint hetven nyomozó dolgozik ezen az ügycsoporton.    

„Engem keresnek, megadom magam”

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Közel másfél évig bujkált, de a KR NNI megtalálta a hamis COVID-19 PCR tesztekkel kereskedő, körözött veszprémi férfit, aki ellen több hatóság mellett a Veszprémi Törvényszék BV Csoportja is elfogatóparancsot adott ki. Elfogása után meg is kezdte jogerős börtönbüntetését, miközben több büntetőeljárás még vizsgálati szakban folyik ellene. 

Túlléptek egy megengedett határt?

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik.

Macskatápos és chipses zacskóba rejtett kábítószer

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI rajtaütött egy szegedi drogbandán. A razzia során több mint 50 kilogramm kábítószert foglaltak le a nyomozók. Az őrizetbe vett nyolc gyanúsított mindegyikének kezdeményezték letartóztatását, melyet a bíróság egy hónapra el is rendelt.

Megbukott, de nem állt le a szexuális kerítő

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI egyszer már kihallgatta gyanúsítottként a 69 éves férfit szexuális közvetítései okán, ő azonban tovább folytatta illegális üzletét. A bűnlajstroma azóta növekedett, s most már rács mögött várhatja ügye folytatását.  

Rács mögé kerültek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A cipős ügyként elhíresült büntetőeljárásban a másodfokú bíróság letartóztatásba helyezett öt olyan gyanúsítottat, akik eddig vagy bűnügyi felügyelet alatt álltak, vagy szabadlábon védekeztek. A KR NNI továbbszélesíti a költségvetési csalási ügyet.