Új rendőrök Borsodban

Március 1-én ötvenegy frissen kinevezett járőr állt szolgálatba Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Március 1-én ötvenegy frissen kinevezett járőr állt szolgálatba Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
Vádemelési javaslattal zárult egy egyetemista fiú ellen közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.
Elterelték az alkalmazottak figyelmét, lopni akartak. Két személyt keres még a rendőrség.
Véget ért a nyomozás a kercseligeti tolvaj ellen.
Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a monori rendőrök.
Több mint egymillió forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát rejtett a Sonkádon ellenőrzött gépjármű utastere.
Senki nem sérült meg a bűncselekmény helyszínén.
Farsangi felvonulás miatt 2014. március 4-én 16 óra 25 perctől előre láthatóan 17 óra 25 percig forgalomkorlátozás lesz Zalaegerszegen.
Rendőrök és tűzoltók menekítették ki a lakókat.
A Készenléti Rendőrség járőrei elfogtak a Lyukóvölgyben egy férfit, aki volt feleségét inzultálta.