Legfrissebb híreink

Személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés

Repülőtéri Rendőr Igazgatóság

A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság igazgatója korlátozásokat rendelt el delegáció közlekedése miatt 2026. április 9-én 8 órától a delegáció repülőtérről való távozását követő 30 percig.

Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskunból

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három fiatal férfi halálát okozta az a sofőr, aki szombat hajnalban ittasan ült volán mögé és száguldozott Kiskunfélegyháza közelében.

Dobogós debütálás

Zsaru Magazin

Első alkalommal indult a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata a rendőrségi Pump and Row pontszerző versenyen, és rögtön a dobogó harmadik fokára állhatott az országos mezőnyben. Simon Kolos főtörzszászlós pedig aranyéremig húzta-nyomta a vasat.

Béren kívüli marihuána

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Őrizetben a pincebetörő

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj.

Épségben hazaért

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy idős asszony tűnt el Környéről, kollégáink Lábatlanon találták meg.