Itt az erő, itt az izom…

Az angyalföldi rendőrök teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntettével gyanúsítanak egy 26 éves férfit és édesanyját.
Az angyalföldi rendőrök teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntettével gyanúsítanak egy 26 éves férfit és édesanyját.
A rendőrség befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyben három férfit gyanúsítottak kerékpárlopással. A tulajdonosok visszakapták értékeiket.
Ennyi idő elegendő volt a nagykátai zsaruknak, hogy kézre kerítsék azt a nőt, aki egy 90 éves asszonyt rabolt ki Tápiószecsőn.
A terézvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy idős ember kezéből akarta kitépni a táskáját.
Tetten érték a járőrök a fiút. Kihallgatásakor beismert még egy bűncselekményt.
A Pest megyei vizsgálók vádemelést javasolnak az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint egy jelentősebb italozást minden ok nélkül vitává alakított, majd ököllel, bicikli pumpával összeverte 44 éves rokonát. Az eljárás egy másik ügyével szélesedett: feleségét rendszeresen, várandósan is bántalmazta.
A rendőrök befejezték az ügynek a vizsgálatát azzal a három gyanúsítottal szemben, akik betörtek egy családi házba Hódmezővásárhelyen.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a 22 éves német, illetve 40 éves tunéziai sofőr ellen, akik öt-öt embernek nyújtottak segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A pásztói nyomozók beazonosították a fiatalkorút, akit többrendbeli vagyon elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.
A rendőrök az éjszaka folyamán elfogtak egy román embercsempészt, továbbá öt csoportban feltartóztattak 80 illegális migránst Csongrád-Csanád megyében.