Rendőrkézen a díler

A miskolci nyomozók egy férfit vettek őrizetbe, mert pszichoaktív anyaggal kereskedett.
A miskolci nyomozók egy férfit vettek őrizetbe, mert pszichoaktív anyaggal kereskedett.
Korcsmár Péter rendőr alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője és Dr. Tóth Csaba rendőr őrmester, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vizsgálója kapta meg az OTP Bank Nyrt. vezetője által adományozott kitüntetést.
Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett miatt indult eljárás a Gárdonyi Rendőrkapitányságon.
A gumipók kampójáról rögzített DNS-minta vezette el a rendőröket a feltételezett elkövetőhöz.
A nagykőrösi zsaruk elfogták azt a 27 éves helyi férfit, aki betört egy nagykőrösi ingatlanba, ahonnan elektromos fűnyírót, vízszivattyút, mikrohullámú sütőt zsákmányolt.
Egy férfit és egy nőt azzal gyanúsít a rendőrség, hogy Siklósnagyfalu pénzéből sikkasztottak.
A szekszárdi rendőrök négy fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki hajnalban ittasan autózott.
A rendőrök továbbra is fokozott figyelmet fordítanak a szabálysértők forgalomból való kiszűrésére.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette kollégáit.