Többször megütötte és megrúgta haragosát, elfogták a rendőrök
A gyanú szerint Salgótarján belterületén bántalmazta ismerősét egy 39 éves helyi lakos.
A gyanú szerint Salgótarján belterületén bántalmazta ismerősét egy 39 éves helyi lakos.
Dr. Terdik Tamás rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya ünnepi állománygyűlésen jutalmazta a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársait.
Ezúttal öt migráns próbált meg jogellenesen bejutni az országba Szegednél. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
Büntetőeljárás indult egy 44 éves zalaegerszegi férfi ügyében.
Nagybaracska térségében a rendőrök 13 külföldit tartóztattak fel.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Szegednél. Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 43 határsértő Csongrád-Csanád megyében a tegnapi nap folyamán. A rendőrök 32 főt feltartóztattak, 8 főt elfogtak, 3 fő bejutását pedig megakadályozták.
Az élettársak tiszaberceli otthonukban fogadták a vásárlókat.
A magát szír állampolgárnak valló férfit a rendőrök visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Katymár térségében a rendőrök hét külföldit tartóztattak fel.