Legfrissebb híreink

Világbajnokként szerelt fel

Zsaru Magazin

Tavaly Casey Hales is tagja volt az új-zélandi kajakpólócsapatnak, amely aranyéremmel tért haza a kínai világbajnokságról, majd jelentkezett a rendőrség járőrképzésére, de a sportot sem hanyagolta. Nemrég másodikok lettek a világjátékokon, ami a Paddle Ferns eddigi legjobb eredménye.

Hamis okmányokkal próbálkoztak

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyén az ünnepek alatt sem lankadt a határrendészek figyelme.

Idegenrendészek az ügyfélszolgálaton

Zsaru Magazin

Az idegenrendészet különleges szakterület, ahol különféle kultúrák, szokások, dialektusok képviselői találkoznak egy céllal: a jogszerű magyarországi tartózkodás igazolásáért. Az idegenrendészet első vonala, az ügyfélszolgálat munkájáról Klucsnik Tamás alezredest, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) Budapest és Pest Vármegyei Regionális Igazgatóság II. Számú Szegedi Úti Ügyfélszolgálatának vezetőjét kérdeztük.

Egy lakás, két körözött

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogtak két, a hatóságok elől bujkáló férfit.

Zokniba rejtett kábítószer

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Menekülni próbált a rendőri ellenőrzés elől egy autós Budapesten, a száguldozó sofőrt végül a Megyeri hídon állították meg az egyenruhások.

Egy este, két gépjármű, négy elfogás

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A DELTA Program keretében végrehajtott ellenőrzések során az egyenruhások négy drogfogyasztóval szemben intézkedtek.