Az utcán bántalmazta a két asszonyt
Lezárult a nyomozás a garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban.
Lezárult a nyomozás a garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásban.
Befejezték a szegedi rendőrök a nyomozást a garázda magatartást tanúsító B. Jánossal szemben.
A fiatalkorú a vele szemben intézkedő rendőrt félrelökte és kifutott a házból.
A rendőrök befejezték a nyomozást a hajdúböszörményi férfi ellen indított ügyben.
Egy kamion hátuljának ütközött egy személygépkocsi.
Lezárták a Muraszemenye és Tornyiszentmiklós közötti útszakaszt.
A rendőrség elfogta azt a 21 éves szakolyi férfit, aki késsel fenyegetve ismerőseit követelte egyiküktől személyes iratainak átadását.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a tetteseket.
A 20 éves férfi 2013. szeptember 29-én hajnalban autójának csomagtartójába pakolta, majd lakásába szállította az eltulajdonított, termékmintákkal teli bőröndöket és dobozokat.
Lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Mohácsi Rendőrkapitányság 2013. október 4-én egy bátai lakossal szemben.