Fogyasztói figyelmeztető felhívás

A termékek elműködtetése közben, védőtávolságon belül a termékekből égő darabok eshetnek vissza, amelyek égési sérüléseket okozhatnak!
A termékek elműködtetése közben, védőtávolságon belül a termékekből égő darabok eshetnek vissza, amelyek égési sérüléseket okozhatnak!
A rendőrök a levegőből figyelve szűrték ki a szabálytalankodókat.
A közlekedési ellenőrzés során a rendőrök összesen 46 személlyel szemben szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot, tettek feljelentést, illetve alkalmaztak figyelmeztetést.
A helyi rendőrök a levegőből figyelve szűrték ki a szabálytalankodókat.
A győri nyomozók befejezték a debreceni férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy győri munkásszállón ököllel ütötte ismerősét, majd a szobában tört-zúzott.
Az érdi rendőrök lecsaptak egy csapatra, amelynek tagjai kábítószert fogyasztottak és birtokoltak - a gyanú szerint. A bűnös tevékenység központjában álló, 48 éves fővárosi férfit raktárul szolgáló garázsánál lepték meg.
A rendőröktől korábban kapott cipő nyoma buktatta le a férfit, aki a gyanú szerint több betörést elkövetett a XIII. kerületben.
Egy nap kilenc kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható embert vettek őrizetbe a békéscsabai rendőrök. Van közöttük apa a fiával, anya a lányával, és élettársak is. A bíróság letartóztatta őket, a készletükből pedig bűnjel lett.
A BRFK és a társszervek kedden 64 menekültet fogadtak a fővárosban.
A KR NNI befejezte a nyomozást az ellen a két férfi ellen, akiket a kábítószerbűnőzés elleni nyomozók azzal gyanúsítanak, hogy Hollandiából autótrélerrel hozták be rendszeresen hazánkba a kábítószert. Az ügyirat szerint bő hat hónap alatt 4 kilogramm kokain került így be az országba.