Legfrissebb híreink

Európai Bűnügyi Tudástranszfer Projekt

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A Készenléti Rendőrség a BBA_PLUSZ-3.1.2-24-2024-00006 azonosító számú „Európai Bűnügyi Tudástranszfer Projekt” című projektjét a Belső Biztonsági Alap Plusz keretében valósítja meg, amelyhez az Európai Unió 135,35 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Segítségnyújtás elmulasztása miatt keressük a kerékpárost

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíregyházi rendőrök várják az ismeretlen kerékpárosnak, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Zúzással kezdte az új évet

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök vádemelési javaslattal zárták a garázdaság vétsége miatt folytatott eljárást.

Eb-re készül a rendőr női kézilabda-válogatott

Zsaru Magazin

Hét év kihagyás után idén újra megrendezi az USPE (Európai Rendőr Sportszövetség) a rendőrök női kézilabda-Európa-bajnokságát Balatonfüreden szeptember 14–21. között. A pandémia miatt legutóbb 2018-ban láthattunk ilyen nemzetközi megmérettetést.

Fokozott ellenőrzés

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2025. február 14-én 17:00 órától február 15-én 05:00 óráig.

Egy díler, két fogyasztó

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy újabb kábítószer-kereskedőt, valamint két fogyasztót fogtak el Pécsett.

Négy nap, négy helyszín

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vadászfegyvert és pénzt lopott egy 35 éves gyanúsított. A szentendrei rendőrök elfogták.

Bácsalmási díler rendőrkézen

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot.

Kamu profil, valódi zaklatás

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját.