Lezárt akta: rendőrkézen a színesfémtolvajok
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyében, amelyben az eljárás adatai szerint három férfi több mint kettőezer-ötszáz kilogramm rézkábelt tulajdonított el.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot abban az ügyében, amelyben az eljárás adatai szerint három férfi több mint kettőezer-ötszáz kilogramm rézkábelt tulajdonított el.
Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem. Menekülés közben több szabályszegést is elkövetett, végül balesetet szenvedett. A járműben tartózkodó három személy ezután is menekülni akart, végül az egyenruhások elfogták őket.
A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A fiatalok Bátaszék különböző helyszínein graffiti feliratokat helyeztek el festékszóró spray-vel.
A rendőrök hat főt hallgattak ki gyanúsítottként új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetése miatt.
A két horti és a két gyöngyösi lakost gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.
Ezúttal az almásfüzitői körzeti megbízott kapta az elismerést.
A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztály nyomozói egy férfit fogtak el, aki kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható.
Körözés volt elrendelve a hat férfival szemben. A debreceni rendőrök elfogták őket.
A bonyhádi rendőrök egy 47 éves aparhanti férfit hallgattak ki lopás és sikkasztás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.