Nem adott elsőbbséget

Három személy sérült meg abban a balesetben, ami Székesfehérváron, a Széchenyi út és a Horváth István utca kereszteződésében történt.
Három személy sérült meg abban a balesetben, ami Székesfehérváron, a Széchenyi út és a Horváth István utca kereszteződésében történt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása a biztonságos szórakozás érdekében.
Befejezték az eljárást a salgótarjáni nyomozók.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei Bács-Kiskun megyében.
A rendőrök elfogták a mezőtúri férfit, aki karácsony után dühöngött az utcán.
A győri rendőrök elfogták a támadókat.
Az óév búcsúztatása alkalmából szervezett rendezvények zavartalan lebonyolítása érdekében 2019. december 31-én az alábbi forgalomkorlátozás lép életbe a városban.
A budapesti nyomozók befejezték annak a négy férfinak az ügyét, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba negyven határsértő Csongrád megyében. A rendőrök harminchét főt feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket, három személyt pedig elfogtak, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.
A magyar rendőrök a spanyol hatóságok által körözött járművet foglaltak le a Csongrád megyei határátkelőhelyen.