Letartóztatva

A nyíregyházi nyomozók leleplezték, és elfogták a sikolymaszkos betörőt.
A nyíregyházi nyomozók leleplezték, és elfogták a sikolymaszkos betörőt.
A kiemelkedően teljesítő budapesti rendőrök kaptak jutalmat október 23-a alkalmából.
Hétvégén Kiskunfélegyházán a Látni és Látszani kampányhoz kapcsolódóan „Legyél fény az éjszakában” címmel közlekedésbiztonsági témájú eseményt rendeztek, ahol több mint kétszázan vettek részt.
Elismeréseket vehettek át a Hevesben szolgálatot teljesítő rendőrök és egy gyöngyösi városrendész is.
Jelentkezzen, akár a 11-es úton szeptember 22-én reggel készült felvételével!
Kopácsi Sándor Polgárőr Érdemrendet adományozott az Országos Polgárőr Szövetség elnöke Nógrád vármegye rendőrfőkapitányának.
A Készenléti Rendőrség járőrei és a helyi rendőrök közös munkája nyomán elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki széfet lopott Szegeden.
Segítsen a szentendrei rendőröknek, ha látta a budakalászi Auchannál történt balesetet!
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. október 20-án a Kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Házban tartották meg ünnepi állománygyűlésüket. Az eseményen a Készenléti Rendőrség Zenekarát tortával köszöntötték.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága és az X-Meditor Kft. kampánya 2012 óta hívja fel a figyelmet egy fontos témára és az egyén szerepére a baleset-megelőzésben. A www.latnieslatszani.hu oldalon olvashatunk arról, hogyan készüljünk fel a télre, és fontos, hogy biztonságosan lássunk, de minket is lássanak.