A kórházból a kapitányságra került

A rendőröket egy balesethez riasztották, a helyszínen derült ki, hogy a sérült ellen elfogatóparancs van érvényben.
A rendőröket egy balesethez riasztották, a helyszínen derült ki, hogy a sérült ellen elfogatóparancs van érvényben.
65 illegális migránst tartóztattak fel az egyenruhások fél nap alatt.
Enhanced Complex First Responder Forensic, Explosives and CBRN Trainings (Haladó komplex elsődleges beavatkozói helyszínelő, robbanóanyag és CBRN képzések)
Az EFFECT projektnyitó értekezletére 2019. november 6-7. között került sor Budapesten, a Közép-Európai CBRN-E Kiképző Központban.
Rajtakapta, majd megverte a felesége szeretőjét a balatonlellei férfi.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot azzal a férfivel szemben, aki ittasan vezette a gépkocsiját.
A szabolcsi nyomozók őrizetbe vették a külföldieket.
Mintegy 170 fő nyugállományú rendőr és határőr fogadta el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság meghívását.
Az idegenkezűséget a rendőrség egyértelműen kizárta.
A külföldi férfi magyarországi tartózkodása jogszerűségét nem tudta igazolni.
November 27-én és 28-án is várjuk azokat a fiatalokat, akik szeretnének a rendőrség kötelékéhez tartozni!