Ellenőrzés alatt a H7-es HÉV

A budapesti járőrök egy körözött férfit is elfogtak az akció során.
A budapesti járőrök egy körözött férfit is elfogtak az akció során.
Egy háromfős társaság Csongrádon randalírozott. A rendőrök lezárták az eljárást.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök az elmúlt héten 14 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akik túllépték a megengedett sebességet.
Segítsen azonosítani az elkövetőt!
A rendőrök elfogták azt a 46 éves férfit, aki egy szécsényi üzletben garázdálkodott.
A KR NNI debreceni egysége a januári akciót követően ismét lesújtott a környék kábítószerterjesztői hálózatára. A nagyszabású akcióban újabb öt személyt fogott el. A banda legidősebb tagja az ablakon keresztül dobálta ki a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket, mikor a rendőrök behatoltak lakásába. Így próbált megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól. Ad hoc terve azonban nem jött be. Őt is és társait is – elég bizonyíték alapján – gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd a bíróság mindegyiküket le is tartóztatta.
A BRFK és a társszervek hétfőn 71 menekültet fogadtak a fővárosban.
A fővárosi rendőrök egy XV. kerületi férfit fogtak el; lakásában és az általa bérelt fészerben is kutatást tartottak.
Az elmúlt nap eseményei számokban
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 20 éves balatonfüredi férfit és kezdeményezik a letartóztatását.