Nem tudta, hogy meglopták

A sértett meglepődött, amikor a rendőrök azzal keresték fel, hogy egy órával korábban egy helyi férfi eltulajdonította a motorkerékpárját.
A sértett meglepődött, amikor a rendőrök azzal keresték fel, hogy egy órával korábban egy helyi férfi eltulajdonította a motorkerékpárját.
A somogy vármegyei rendőrök tapasztalatai alapján sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, illetőleg azokat szándékosan hágják át.
Elfogtak és őrizetbe vettek a kalocsai rendőrök egy 54 éves férfit, akinek bevonták a vezetői engedélyét egy hónapja, amikor ittasan balesetezett. Most azonban ismét volán mögé ült, szintén részegen, ráadásul a vezetői engedélye nélkül.
A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a két embert, akik a XI. kerületben bántalmaztak egy férfit. A rendőrök és a mentők élesztették újra.
Négy órán belül beazonosították és elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy fegyverrel vagy annak utánzatával akart kirabolni egy idős nőt Kányáson.
Az elmúlt napok intézkedései.
A győri rendőrök egy súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A BRFK a lakosság segítségét kéri egy XIII. kerületben történt verekedés ügyében.
A 44 éves férfi egy sárisápi házba bement, ott egy doboz sört megivott, majd törni-zúzni kezdett. A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A BRFK és a társszervek vasárnap 297 menekültet fogadtak a fővárosban.