Legyen biztonságos a megemlékezés!

A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít az ünnep nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére, és fokozott óvatosságot kér a temetőkbe látogatóktól.
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít az ünnep nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére, és fokozott óvatosságot kér a temetőkbe látogatóktól.
Pályaorientációs „Road Show”-nak adott otthont a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium. A rendezvényen a látványos bemutatók mellett 11 középiskolás csapat mérte össze a rendészeti szakterületen szerzett tudását.
Teljes pályazár lesz három hétig a Biatorbágy és Szárliget közötti vasútvonalon, ami Komárom-Esztergom vármegyét is érinti.
Egy 81 éves férfi nyugdíját akarta megszerezni az a fiatal nő, aki végül súlyos sérülést okozott áldozatának. A nyomozást a napokban fejezték be a kiskunhalasi rendőrök.
A Szabolcs vármegyei felderítők kiiktatták a bökönyi dílerpárost.
A szécsényi rendőrök elfogták azt a 32 éves férfit és 40 éves társát, akik Rimócon csatornafedeleket, valamint egyéb vasból készült tárgyakat loptak.
A Kistapolca és Nagyharsány között történt gyalogoselütés szemtanúit keresik a rendőrök.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai felsővezető szakirányú továbbképzési szak hallgatói tettek október 26-án szakmai látogatást az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK), a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban.
Több száz motoros vett részt az Alisca Legends Motoros Baráti Társaság szervezésében megrendezett túrán. A rendezvény zavartalanságát a Tolna vármegyei motoros és gépkocsizó rendőrök, valamint a motoros polgárőrök biztosították.
Hatodik alkalommal volt alkalmuk a rendészeti pályára orientálás lehetőségeiről beszélgetni a Komárom-Esztergom vármegyei rendőröknek.