Baleset Dunaharasztinál
Teljes útlezárás mellett zajlik a műszaki mentés.
Teljes útlezárás mellett zajlik a műszaki mentés.
A lakosság nyugalma és a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében ellenőrizték a szórakozóhelyeket és azok környékét a társhatóságok.
A Gerence patak áradása miatt lezártak egy útszakaszt Veszprém megyében.
A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, a félpályás útlezárást 10 óra 30 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.
A váci rendőrök őrizetbe vették azt a 23 éves férfit, aki a 2. számú főúton balesetet okozott.
Az ellenőrzés alatt kiderült, hogy a 25 éves sofőr eltiltás hatálya alatt vezette azt az autót, amelyben közel ötmillió forint értékű feltehetően csempészett cigarettát szállított.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának és a Célkörözési Osztályának munkatársai elfogták azt a férfit, aki 2014. augusztus 17-én balesetet okozott a Margit körúton, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
A 85-ös főúton személygépkocsi gyalogost gázolt. A férfi a helyszínen életét vesztette.
A rendőrök félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.
Szír, orosz és örmény állampolgárokat irányítottak vissza Romániába a lőkösházi, valamint a gyulai határátkelőhelyekről a határrendészek.