Legfrissebb híreink

„Józan Húsvét” eredmények Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az öt napos akció során az ittas járművezetők kiszűrését célzó országos akcióban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vett.

Lezárt ügyek: Betyárzseb

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség azzal a miskolci házaspárral szemben, akik, a kabátjuk belsejébe varrtak külön zsebeket, hogy azokba rejtsék el a lopott árut.

Visszakapta a motorját

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ráckeresztúrról motorkerékpárt lopott két fiatal. Ügyükben vádemelést javasolnak a rendőrök.

Sikkasztás a temetkezési irodában

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A napokban zárult le egy sikkasztás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás a Várpalotai Rendőrkapitányságon.

Kihajtott kerékpárjával az autó elé

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem adta meg az elsőbbséget egy személygépkocsinak Zalagyömörő település egyik kereszteződésében az a kerékpárral közlekedő 14 éves fiú, akit a baleset után kórházba kellett szállítani.

Balesethelyszínelő verseny Nyíregyházán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A verseny a baleseti helyszínelést végző rendőrök elméleti és gyakorlati szakmai tudásának elmélyítéséhez is hozzájárult.

Rendőrőrsöt avattak Téten

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átadták a Téti Rendőrőrs felújított épületét.

Vádemelés a halásztelki emberölés ügyében

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 31 éves gyanúsított ellen -fogvatartása mellett- emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt a büntetőeljárás.