Legfrissebb híreink

Elvitték a bőröndöt

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri nyomozók a lakosság segítségét kérik. 

Elkötötte és összetörte ismerőse autóját

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 24 éves férfi saját bevallása szerint ittasan döntött úgy, hogy kocsikázik egyet ismerőse autójával. A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Lezárt akta: Bilincsben a dílerek

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy öt tagú csoport ügyében, akik hónapokon keresztül kereskedtek tiltott szerekkel Szegeden.

„Jöttek az ünnepek, kellett a pénz…”

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a két férfit, akik nagy értékben loptak el gázpalackokat egy telephelyről.

Figyelmetlenség vezetett súlyos balesethez

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy motoros elé hajtott egy nő az autójával Püspökladánynál. A rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Vitt, amit bírt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a 30 éves helyi lakost, aki az év végét és az újév elejét is bűncselekmények elkövetésével töltötte.